Szőnyi Szilárd elment a Budapest Pride-ra... Na, ennyire azért nem volt durva, csak én, a megrögzött monogám mentem el az RS9-be a Budapest Anarchista Színház poliamóriáról, azaz többszerelműségről szóló, „Többszörös orgazmus” című darabjára. A témától való személyes idegenkedésem miatt több mint két évig halogattam a dolgot – a fergeteges élmény után ezt utólag már igencsak bánom.

Amikor 2014-ben az egyik első kapcsolódó interjú felbukkant a magyar sajtóban, feministaként nem fogadtam kirobbanó lelkesedéssel, és nem öntött el az empátia a megszólaló poliamorikus férfi iránt, aki elpanaszolta, hogy milyen nehéz itthon hasonló nőket találni.Egyszerűen nem tartottam időszerűnek a nem monogám kapcsolatok (non-monogamy) témájának a feszegetését. Számos heteroszexuális nő szenved attól, hogy nem elég a hagyományos nemi szerepekből adódó alárendelt, kiszolgáló szerep, még - a patriarchátus és a férfi feljogosítottság (male entitlement) egyenes következményeként - meg is csalják. Felfogtam én, hogy a poliamória nem megcsalás, mivel a felek (harmadok, negyedek, stb.) kölcsönös szándékán alapul, és az egyik legfontosabb elve, hogy minden érintett tud mindenről és beleegyezik a történtekbe –ám, és ezt a nézetemet változatanul tartom, amíg nem valósul meg a nemek teljes gazdasági egyenlősége, több esetben kétséges lehet a többszerelműség és a nem-monogámia egyéb formáinak egyébként hangsúlyozott etikus mivolta. Máris rémeket láttam – talán nem is alaptalanul! -, miszerint a „poliamória” divatjától fellelkesült férfiak majd jól belemanipulálják a nyitott kapcsolati formákba feleségeiket/női partnereiket, akiknek, főleg, ha már gyerekeik is vannak, nem biztos, hogy nemtetszés esetén olyan sok lehetőségük van elköltözni, elválni. Épp elég részeg családapa akart anno felszedni a bulikban, akinek az érdekes módon sosem bulizó felesége közben otthon a gyerekeket pelenkázta, nem kívántam az ő előjogaikat gyarapítani. „Nehogy már valami kifacsart szabadságfogalom nevében zöld utat adjunk a félrekúróknak!” – füstölögtem.

A tömör és egyben provokatívan rövid válaszom a kérdésre, hogy nem tartható fenn az emberi civilizáció a jelenlegi magántulajdonviszonyok mellett.

A kapitalizmus alapja a magántulajdon. A kapitalista berendezkedésű államok társadalmi és gazdasági berendezkedésének az alapja, hogy minden egyes négyzetméternyi földterület, de még a vízfelületek egy része is többnyire magántulajndonban, és részben állami tulajdonban van.

Az ember egyéni vagyongyarapodásának szinte semmi sem szab határt. Vannak ugyan jövedelemadók és vagyoni típusú adók sok országban, amik valamelyest lassítják a világon található földterületek és más természeti erőforrások (ásványkincsek, vizek) egyre kevesebb ember tulajdonába való összpontosulását, de ezek az adók az utóbbi évtizedekben nem tudták azt megakadályozni, hogy a világ összvagyonának nagy része összpontosuljon kevesek kezében.

Hófehérke remek cikket rittyentett az amszterdami kezdeményezésről, és Hamupipőke is remekelt. Gondoltam az egyszeri szegény szabólegény is elmondaná a véleményét.

A szexuális zaklatás és a rasszista megnyilvánulások nem az alsóközéposztály privilégiuma. Mi prolik látványosabban vagyunk bunkók, mert hangosabban és egyértelműbben adunk hangot a szexizmusunknak vagy a rasszizmusunknak. Az állványon dolgozó kőműves mégsem tudja a fénymásolóban megfogni az asszisztens fenekét, és nem tudja a kávét behozó és előre hajoló titkárnő dekoltázsát bámulni nyálcsorgatva. Mindenki ott tud bunkó lenni, ahol erre lehetősége van. Nem az utcán történik valójában az inzultálás, hanem abban a társadalomban, amely ezt megengedi. Abban a társadalomban, ahol a megerőszakolt nők ügyét férfi rendőrök vizsgálják ki, férfi ügyészek emelnek vádat (ha emelnek vádat) és ahol férfi birók állapitják meg, hogy azért történt az erőszak, mert túl kihivóan viselkedett. Abban a társadalomban, ahol a feleség férj általi megerőszakolása valójában nem is erőszak. Ahol a pénz számolva, asszony verve jó. Ahol vak komondoron lehet átesni, ahol a belügyminiszter kijelentheti, hogy nincs gyerekprostitució, ahol pinát ragadó bunkó lehet az USA elnöke. Mennyi proli, igaz?

 Döbbenten olvasom a reflektor.hu-n megjelent írásokat arról, hogy a Hollandiában büntetni kívánt zaklatásról miként vélekednek. A „kőművesfütty” elnevezés és az „osztályharc” témába keverése azt mutatja, hogy valami nagyon elcsúszott köztünk, emberek között. Az emberi méltóság és az egyenlő bánásmód egymástól való kölcsönös elvitatása az, ami ezekben a vitákban zajlik, ahelyett, hogy észrevennénk: ez az egész nem egyéb, mint a másik privát szférájának megsértése. Az pedig nem elfogadható.

A közelmúlt egyik ciklonjaként söpört végig a sajtón az eset, amikor egy légi utas kísérőnek – a biztonsági információk ismertetése közben – odavetette egy utas, hogy „csinos!”. Ezt követően az utast leszállították a gépről. Hosszasan lehet vitázni róla, hogy vajon helyesen tették-e, de egy biztos: példát statuáltak, és ezzel egy viselkedés-kódexet is nyomtak a leendő utasok kezébe arról, hogy meddig és ne tovább.

Ahogy az jelen sorok olvasói közt köztudottnak számít, a transzaktivisták azon emberek jogaiért küzdenek, akiket születéskori nemi szerveik alapján a társadalom fiúként vagy lányként szocializált, de akik úgy érzik, hogy a kategória, amelybe őket sorolták, idegen számukra. Ezen belül a transzaktivisták kiemelt fontosságú célkitűzése, hogy a transzszexuális embereket (transznőket és transzférfiakat) megillessék mindazon jogosultságok, amik a születéskor másik kategóriába soroltakat megilletik. Ha tehát valaki fiúnak született, de felnőve nőnek érzi magát, az élhessen teljes értékű nőként, pont úgy, mint azok, akik női nemi szervekkel születtek.

A Fideszt valószínűleg azért zavarja a természet, mert emlékezteti őket arra, hogy előttük is volt világ és majd utánuk is lesz. Nem kell mélylélektani magyarázatokba bocsátkozni, de annyi biztos: a kormányzat egyik pavolovi reflexe, hogy ha valahol természetvédelmi terület van, akkor odafideszeskedik és „megfejleszti” azt.

A budapesti városrendezés valahogy soha nem kapta el a ritmust az utóbbi évtizedekben. A hetvenes években például az volt a fővárosi trend, hogy csináljunk autósztrádát a városból, lehetőleg a gyalogosok kárára. Ekkor nőttek be a földbe az aluljárók, ahova le kellett szenvednie magát öregnek, fogyatékkal élőnek, babakocsis kismamának, ha át akart menni az út túloldalára. Még a tömegközlekedés sem volt szent, az is kárát szenvedte az autósoknak tett gesztusoknak. Persze, a hatalom részéről ez abszolút öncélú volt, állítólag a 80-as években azért nem volt ún. zöldhullám Budapesten, mert a sok pirosnál álldogálás miatt több benzint fogyasztottak a kocsik, és ez jól jött adóbevételben a költségvetésnek.

Budapest a mai napig szenvedi ennek az elbaltázott várospolitikának a hatásait. Igaz volt néhány év, amikor mintha beköszöntött volna a 21. század, ami Vitézy Dávid BKK elnökségének időszakára esett. Ekkor betemették az aluljárókat, egyre több zebra segítette a gyalogosokat, bringautak születtek, felgyorsultak a villamosok, egyáltalán az ember érezhette, hogy van remény. No persze több nem is kellett Tarlós Istvánnak, aki inkább szereti az autósok szavazatát bezsebelni, mint egy élhetőbb városnak a főpolgármestere lenni, ezért gyorsan el is lehetetlenítette Vitézyt, az előre mutató intézkedéseket pedig ott igyekszik visszavágni, ahol csak lehet.

A budapesti várostervezés évszázados alappillére volt az is, hogy a fővárosban nem lehetett felhőkarcolót építeni. Természetesen elfogadható és támogatható az az elv, hogy a klasszikus budapesti látkép szent és sérthetetlen, azt őrizzük meg olyannak, ahogy örököltük. Ugyanakkor érthetetlen, hogy külvárosba, rozsdaövezetbe mi a fenéért nem lehetett modern városrészeket álmodni, miért nem alakulhatott ki akár egy világmintára hajazó üzleti negyed, akár egy új budapesti égimeszelő látványosság.

Várható volt, hogy örökké nem fog így maradni, és sajnos az is, hogy a változás mögött nem az átgondoltság, hanem haverok pénzéhségének kiszolgálása áll majd. Így is történt: ma a fővárosi közgyűlés megváltoztatta a budapesti városrendezési szabályzatot, így a Kopaszi-gátnál Garancsi István felépítheti saját felhőkarcolóját. Garancsiról annyit kell tudni, hogy mióta Orbán összebalhézott Simicskával, Garancsi lett az új Simicska, vagyis általában minden közbeszerzési pályázatot megnyer, amit Magyarországon kiírnak, és nem Mészáros Lőrinc nyeri meg.

A Kopaszi-gátról meg azt kell tudni, hogy kerületi polgármesterként ott sertepertélt körülötte az MSZP mostani elnöke, Molnár Gyula, sőt úgy volt, hogy az ügymenet miatt börtönbe is kell mennie. Ám a végén minden jóra fordult: a Kopaszi-gát valahogy átkerül Garancsihoz, a független ügyészség meg ezek után megállapította, hogy Molnár Gyula végül is nem csinált semmi rosszat. Happy End.

A fővárosi közgyűlés mai döntéséről meg annyit kell tudni, hogy Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság elfogadta Riz Levente (a XVII. kerület fideszes polgármestere, a bizottság elnöke) javaslatát, amely kikérte volna az UNESCO véleményét is, vajon szétcseszi-e Garancsi tervezett magasháza a világörökségi védettséget élvező budapesti látképet, illetve annak egy, a parttól távolabbi és így a Gellért-hegy által részben kitakart új helyszínt javasolt. A vége az lett, hogy a közgyűlés nem szórakozott ilyen részletekkel, megszavazták, hogy Garancsi azt épít és oda, ahova azt ő szeretné. Sőt, volt képük azt is elfogadni, hogy nem kell semmilyen hatástanulmány Budapest első felhőkarcolója kapcsán. Megáll az ember esze.

Schneller István, Budapest volt főépítésze szerint „a jelenlegi módosítási tervezet teljes mértékig szakszerűtlen, hiszen éppen az átfogó megközelítés hiánya jellemzi. A tervezett 120 méteres épület magányos tömege a Gellért-hegy léptékével fog egyedülállóan és értelmetlenül meredezni egy kedvezően kialakított közpark jellegű területen. A szoliter magasház semmiféle közhasznú értéket nem képvisel, pusztán a befektető hasznát és az esetleges használó promócióját jelenti."

Vagyis végre lesz felhőkarcoló Budapesten, ami legalábbis szerintem jó dolog, de ezt megint sikerült egy szűk üzleti kör és nem a budapesti emberek szempontjait figyelembe véve megcsinálni.

Nuszbaum Tibor

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

Már megint a magyarokat támadják, illetve folyamatosan, ezért a kormány kezdeményezi egy fontos nemzetközi átláthatósági együttműködésből való kilépést. A kormány amúgy is mindig megsértődik, ha valaki bírálja, hát még ha az elevenébe talál az a bírálat. Utóbbi időben meg egyenesen az egész állampárt működésének alapja lett folyamatos kritika tárgya. Így aztán a magyarok kormánya a könnyebbik utat választotta és kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködésből.

Az írás címe nem kitaláció, ezt maga a Századvég Alapítvány elnöke, Lánczi András jelentette ki. Meg olyat is mondott, hogy a korrupció csak politikai nézőpont kérdése és amúgy is csak mitizálás ez az egész. No, hát legalább tudjuk, hogy nagyjából honnan érkezett az impulzus, hogy pont az előbb említett szervezet ülése előtt jöjjön ki a Magyar Közlönyben a kilépés (megkezdésének) híre.

Veszélyben az Európa-projekt

A vasárnapi napot lehetne akár az EU történetében fekete vasárnapként is nevezni, miután az olasz népszavazáson elsöprő többségbe kerültek a nemek, megágyazva ezzel egy esetleges euroszkeptikus erő hatalomra kerülésének. Noha ez a látszólag jelentéktelen fejlemény nincs közvetlen kihatással a közösségre, politikai következményei viszont – beleilleszkedve a regnáló európai folyamatokba - akár az Európai Unió jelenlegi formájának végét is jelenthetik. Ennek magyarázata azonban nem feltétlenül a nacionalizmus erősödősében és az ezzel együtt járó euroszkeptikus hangok előretörésében keresendő – jelen pillanatban nincs olyan számottevő európai ország, amelynek kormányrúdja mellett nyíltan euroszkeptikus párt ülne, támogatottságuk a legveszélyeztetettebb tagállamokban is legfeljebb harminc százalékra rúg. Az EU jelenlegi politikai válságáért sokkal inkább a hagyományosan européer, régi nagy pártok elhamarkodott nagyotmondásai a felelősek.

A Brexittel kezdődött

Már a brit népszavazás előtt tudva levő volt, hogy a kilépéspártiak győzelme erőteljes motivációs löketet jelent majd a menekültválság félrekezelése miatt megerősödő euroszkeptikusok számára. A helyi EU-ellenes kirendeltség Nigel Farage vezetésével mindent meg is tett, hogy a brit választókat meggyőzze a kilépés fontosságáról. Csakhogy hiábavaló lett volna a UKIP évtizedes agitációja, ha a toryk egyébként EU-párti szárnyához tartozó David Cameron nem úgy tekint az EU-ra, mint a belpolitikai csatározások egyik eszközére. Cameron, hogy lenyugtassa pártja euroszkeptikus szárnyát, a választási ígéretét betartva kiírta a népszavazást, amelyet később eszközként használt fel az EU megzsarolására – ezzel sikerült kialkudnia a britek számára tökéletesen értelmetlen engedményeket, hogy cserébe a népszavazás mellett kampányoljon. Ez már eddig is megmosolyogtató, látva azonban a következményeket, kijelenthető, hogy Cameron önsorsrontó populizmusa nem csak saját magát vágta taccsra, hanem az európai integrációt is elindította a lejtőn. Pártja euroszkeptikus szárnya nem nyugodott le, sokkal inkább megerősödött a kampány során, sőt, a parlamentben elhanyagolható jelenléttel bíró UKIP páratlan médiafigyelmet kapott. Az eredmény pedig az angol font leértéktelenedése, a brit gazdaság hosszútávú jövőjének bizonytalansága, a brit fiatalok egzisztenciális válsága, a City pénzügyi dominanciájának megingása és az európai integráció legitimációs válsága - mindez egyedül a miniszterelnök politikai játszadozásai miatt. Noha a brit társadalom mindig is megosztott volt az EU-tagság kérdésében, a júniusi népszavazás szükségességét semmi nem indokolta. A lavina kezdetéhez tehát egyáltalán nem volt szükség az euroszkeptikus pártok hatalomátvételére – a UKIP-nek erre esélye sem volt – elég volt hozzá egy elhibázott stratégiai húzás.

A válasszal érintett írás ide kattintva érhető el.

Kezdjük ott, hogy nem tartom magam a feministák gyöngyének, nem értek hozzá, csupán intuícióból állok ki a nők és férfiak elleni erőszak ellen, adom hangom a nők bizonyos országokban, bizonyos vallások szerinti elnyomása ellen, borulok ki akkor, ha fiatalkorúakat bántalmaznak, legyen az bármilyen nemű.

Az Amsterdamban készülő rendelettel nem teljesen értek egyet, túlzásnak érzem a börtönt, mert ezt az emberi viselkedést, jelen esetben a füttyögést nem lehet törvénybe iktatott szankciókkal kezelni. Ezt vagy megtanulja otthon az ember még gyerekként, amit utána alkalmaz felnőttkorban is, vagy veszett fejsze nyele a dolog, maximum a jó társaság tud rajta segíteni, megértetni vele, hogy nem menő a füttyögés.